Az eddigi legkönnyesebb Dalfesztivál elődöntő, ami egyben az utolsó is volt


Vasárnap sor került a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Dalfesztiváljának utolsó elődöntőjére, ahol az est folyamán a versenyzők elhunyt énekesek nagy slágereivel varázsolták el a közönséget. A dalok elsöprő sikeréhez az is hozzájárult, hogy olykor olyan átéléssel adták elő a versenyezők dalaikat, hogy ők maguk is megkönnyezték azt. De persze a szomorú hangulat gyorsan elillant amikor is felcsendültek a rock’n’roll stílus nagy slágerei. Ekkor a hangulat a tetőfokára hágott, és a zene még a  lábakat is megmozgatta a Queen’s Music Pub-ban.

bővebben

2011. December 4-én ismételten  igényes kikapcsolódási lehetőséget biztosított a Nagyváradi Magyar Diákszövetség a popzenét kedvelők számára


A Queen`s Music Pub-ban immár ötödszörre gyűltek össze az érdeklődők a Dalfesztivál elődöntőjére.


bővebben

NMD Dalfesztivál: újra


Immár 10-en maradtak versenyben az NMD-Dalfesztivál vasárnapi döntője után, melynek – a hagyományhoz híven – ismételten a Queens Music Pub biztosította a színhelyét. A már jól ismert arcok ezúttal magyar slágerekkel szórakoztatták a szép számban összegyűlt közönséget, illetve a szemfüles zsűrit. Pontszámaik és a közönség, valamint a rajongók szavazatai alapján ez alkalommal 2-en estek ki, Becze Henrietta és Újlaki Nikoll.

bővebben

Nagy sikert arattak a Filmslágerek, november 20-án a magyar slágereké a főszerep.


November 13-án sor került az NMD Dalfesztivál II. elődöntőjére. Az este folyamán közismert filmek  betétdalait hallhatta a nagyérdemű, a versenyzők mindent beleadva mutatták meg tudásukat. A zsűri jelen esetben is olykor-olykor szigorúbb kritika mellett nem csak véleményét mondta el, hanem pontozta az előadást, biztatta tanáccsal és dicsérettel, az olykor izguló fellépőket.

bővebben

November 13-án a filmslágereké a főszerep


Az elmúlt hétvégén először mutatkoztak be a nagyközönség előtt az NMD-Dalfesztivál idei döntősei. A Queen’s Music Pubban szervezett eseményen a selejtezőkön kiválogatott 15 versenyző közül most kettőtől búcsúztak a többiek. Ezen a hétvégén ismert pop slágerekkel szórakoztatták a szép számban összesereglett közönséget.

bővebben

NMD Dalfesztivál, a döntők előtti símitások


Megvan a 15 jelölt akivel november 6-án kezdetét veszi a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Queen’s Music Pub tehetségkutató versenye.

bővebben

NMD Dalfesztivál: Már csak 1 lépésre vannak az elődöntők


Október 18 – 20 között zajlottak az NMD Dalfesztivál második meghallgatásai a Partium Keresztény Egyetemen, illetve a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Batyus Klubjában. Összességében a két meghallgatásra 36 középiskolás és egyetemista jelentkezett, amiből 29-en kaptak lehetőséget a további megmérettetésre, amire október 30-án kerül sor. A hétvégi kiválogatás helyszínét a Queen’s Music Pub biztosítja, amely egyelőre még zárt körű lesz, viszont november 6-tól kezdődően az elődöntőkre minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

bővebben

Elstartolt az NMD-Dalfesztivál!


A Nagyváradi Magyar Diákszövetség idén második alkalommal indította útnak a nagysikerű tehetségkutató rendezvénysorozatot, az NMD Dalfesztivált. A középiskolások válogatója már lezajlott október első hetében; az egyetemistákéra pedig október 18-20 között kerül sor.

bővebben

Idén is lesz NMD Dalfesztivál!


A Nagyváradi Magyar Diákszövetség első ízben 2009-2010 között indította útjára legfiatalabb „nagy” rendezvényét, a Dalfesztivált. Akkor a középiskolákból és egyetemekről összességében 38-an jelentkeztek, hogy megmutathassák énektudásukat. A szervezők bíznak abban, hogy idén még nagyobb érdeklődés lesz a diákok és egyetemisták körében.

bővebben